Dr. John DavidsonDr. John Davidson kanadai orvos 1929-ben vizsgálni kezdte a megtermékenyített tojás petesejtet, ő volt az első, aki rák gyógyításának kutatása során foglalkozott ezzel lehetőséggel. A kanadai kutatóorvos felfedezte, hogy a megtermékenyített tyúktojásban a 9-dik napon az összes többi napnál nagyobb fejlődés tapasztalható, és arra is rájött, hogy a tojás kivonata olyan vegyületet tartalmaz, amely az emberi szervezetbe bejutva képes arra, hogy beindítsa az öngyógyító, regeneráló folyamatokat. Davidson több, mint egy évtizedet szánt a téma kutatására, de 1943-ban meghalt, és úttörő munkáját senki nem folytatta, eredményei feledésbe merültek.

Dr. Bjoedne Eskeland50 évvel később Norvégiában Dr. Bjoedne Eskeland kutatóorvos munkája során ugyanerre a felfedezésre jutott, de kutatásait ő már tovább tudta fejleszteni. A madártojás embrióban ugyanúgy, mint az emberi embrió fejlődése esetén, a kezdetben még “mindenre képes” sejtek vannak, amik csak később specializálódnak. A tojásból a 9. napon kivont FGF vegyület jelen van az ember fejlődésének kezdetén is, de az öregedési folyamat során szervezetünkből lassan eltűnik. Ez a vegyület és az aminosavak valamint fehérjék együttesen képesek arra, hogy beindítsák és jelentősen támogassák szervezetünk öngyógyító, regeneráló képességét.

Dr. Eskeland kutatása az alapja a Laminine receptjének. A terméket az amerikai, egészséges életet támogató termékekkel foglalkozó Life Pharm Global Network cég hálózati marketing rendszerben forgalmazza.


Ezt megosztom!